Szakértők kritizálják a Jézus-dokut
Krisztina 2007.03.03. 15:39
James Cameron legújabb dokumentumfilmjének sajtótájékoztatója után és televíziós bemutatója előtt menetrendszerűen elszabadultak az indulatok: régészek és ókorkutatók tudományosan igazolhatatlannak tartják, hogy a Titanic rendezője által bemutatott szarkofágba temették volna a Názáreti Jézust.
film készítői hétfőn mutatták be a sajtónak a Jézus elveszett sírja című alkotást, amelyben nem kevesebbet állítanak, mint hogy egy 27 évvel ezelőtt feltárt jeruzsálemi sírban azonosították a bibliai Jézus családjának sírját. Az amerikai Discovery Channelen vasárnap este adásba kerülő dokumentumfilmből az is kiderül, Jézus összeházasodott Mária Magdolnával, és volt egy Júda névre hallgató fiúk.
|
Jacobovici és Cameron | Cameron elmondása szerint örült, hogy egy ilyen film készítésében vehetett részt, és mivel szerinte eddig nem volt bizonyíték Krisztus létezésére, ez a film elsőként mutatott be régészeti és orvosszakértői leletekkel alátámasztott hiteles elméletet. Szerinte a laikus szemével nézve nagyon meggyőző a film.
A szakembereknek pont ez a bajuk: a témában megszólaló régészek egyöntetűen úgy gondolják, hogy Jacobovici és filmes szerzőtársa, Charles Pellegrino szakértelme csak a boszniai piramisokat kergető régészhez vagy A da Vinci-kód szerzőjéhez mérhető - magyarul szélhámos. 1996-ban a BBC már sugárzott egy rövid dokumentumfilmet a témában, ahol a régészek a sírt Jézushoz és családjához kötötték. Amos Kloner, a helyszínen először vizsgálódó régész szerint az ötlet régészetileg igazolhatatlan, a televízió és a film számára viszont valóban kiváló témát jelent. Szerinte a tévések "csak pénzt szeretnének csinálni belőle".
Régésztársa, Shimon Gibson azonban hétfőn ellátogatott a sajtótájékozatóra, ahol elmondta, szakmailag ugyan igazolhatatlan az ügy, de meglehet, hogy van valami hihető a filmesek elképzelésében. A filmben is megszólaltatott orientalista, Stephen Pfann professzor szerint a film nagyon kevés bizonyítékon alapul. Szerinte a szkeptikusok szeretnék kikezdeni az ilyen témákat, a keresztények pedig ezt nem fogják elhinni. "Egy tizes skálán a film hihetősége egy, maximum másfél pontot érdemel" - nyilatkozta.
A felvetéssel persze nem is Jacobovici és Cameron az elsők, Jézus sírját ugyanis már sokan, sokfelé keresték. Egyesek szerint Jézust a jeruzsálemi Szent Sír Temploma helyén temették el, de van, akik szerint a Názáretit a város melletti Kerti Sírba helyezték. Egyes elképzelések indiai, míg mások japán temetésre következtetnek, sőt van, akik szerint Jézusnak Japánban helyi leszármazottja is volt. Persze ötletekből soha nem elég: egyes kutatók a bejelentés kapcsán Jézus sírja és a benne talált maradványok valóságát is kritizálták. James Tabor valláskutató professzor szerint Jézus feltámadását pusztán spirituális és szellemi értelemben kell érteni, azaz a teste attól még a sírban maradt. Albert Mohler, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium vezetője azonban szembeszállt vele, mondván a test fizikai feltámadása volt a kereszténység alapja.
A temetkezési helyen túl Jézus Krisztus az elmúlt években több népszerű összeesküvés-elmélet középpontjában szerepelt: A da Vinci-kódban feltételezett házassága borzolta a kedélyeket, A test című filmben csontjai fenyegették a katolikus egyház létét, halála sokakat megbotránkoztatott Mel Gibson tálalásában, míg Biff evangéliumában az ismeretlen apostol mesélte el a Megváltó ifjúkorát.
Múlt-kor
|