*FRISS Hírek* : Nyilvánosan égették el a Da Vinci kódot Olaszországban |
Nyilvánosan égették el a Da Vinci kódot Olaszországban
Krisztina 2006.05.21. 09:48
Miközben Olaszországban árbevételi rekordot döntött A Da Vinci-kód című film, a Róma közelében fekvő Ceccano településen helíi politikusok elégették a film alapjául szolgáló könyvet, mert úgy vélik, hogy az alkotás megsértette Jézus Krisztus emlékét.
Az olasz fővárostól 70 kilométerre délkeletre fekvő településen a városháza előtt égette el a könyvet két jobboldali tanácsos, akik korábban felszólították a keresztényeket, hogy reagáljanak „erővel és meggyőződéssel ez ellen, a Jézus Krisztus legszentebb személye ellen intézett rettenetes támadásra”.
A szombat délelőtti nyilvános égetés értelmi szerzői és végrehajtói azonban támogatás helyett inkább füttykoncertben részesültek, a helyszínen összesereglett mintegy száz ember így fejezte ki tiltakozását az irodalmi alkotás megsemmisítése miatt. Voltak olyanok is, akik élesebb formában fejezték ki egyet nem értésüket, miközben a Dan Brown írta könyv lapjai lángra kaptak, paradicsommal hajigálták meg a két politikust.
Olaszországban általában mérsékeltebb reakciókat váltott ki a film az ellenzők táborában. A Vatikán egyes főpapjai a film bojkottjára szólították fel a hívőket, mások viszont az egyház és az Opus Dei konzervatív katolikus szervezet váratlan reklámjaként fogják fel az alkotást. Olaszországban pénteken kezdték el vetíteni a filmet, összesen 910 moziteremben mutatják be egyidejűleg. Csak a megnyitó éjszakáján mintegy kétmillió euró folyt be a kasszákba, közel kétszerese annak, amelyet az előző sikerfilm - az Oscar-díjas Roberto Benigni rendezte tragikomikus holokauszt dráma, Az élet szép - hozott a kilencvenes évek végén.
(Fn)
|