Ki volt Mária Magdolna? (National Geographic)
Krisztina 2006.05.19. 14:24
Ki volt Mária Magdolna?
A csütörtöktől már nálunk is látható Da Vinci Kód című mozifilm, valamint Dan Brownnak a film alapjául szolgáló regénye egy kétezer éves titokról igyekszik lerántani a leplet, amelyet állítólag a katolikus egyház minden erejével igyekezett eltitkolni.
|
Jézus balján Mária Magdolna?
| Mit próbált meg titkolni kétezer éven át az egyház? Azt, hogy Jézus Krisztus és Mária Magdolna házasok voltak, sőt, gyerekük is született, és leszármazottjaik ma is köztünk élnek.
Érdekes teória, igazságalapja azonban megkérdőjelezhető. A vérvonal-elmélet nem új, az 1900-as évek elején terjedt el széles körben, az évtizedek során azonban többször bebizonyították róla, hogy téves.
A film és a könyv körüli felhajtás (a világon több mint hat millió példány fogyott a könyvből) azonban reflektorfénybe állítja az Újszövetség négy evangéliumán kívüli, Jézus életéről és tanításairól szóló többi beszámolót, amelyek olykor markánsan eltérnek a hagyományos narratívától.
Az egyetlen, nő által írt evangélium
A Da Vinci Kód a kereszténység egyik legtöbbet vitatott, legnehezebben megfogható alakjára, Mária Magdolnára vagy Magdalénára (azaz a magdalai Máriára) irányítja rá a figyelmet. Az egyház által kurtizánnak kikiáltott Mária Magdolna Krisztus bizalmas tanítványa volt. Mind a négy újszövetségi evangélium megemlíti, hogy jelen volt Jézus keresztre feszítésekor, valamint a temetése utáni napon azok között volt, akik először a sírhoz mentek. (A sír azonban üres volt.) Márk és Lukács evangéliuma Jézussal való kapcsolatában Máriát úgy mutatja be, mint a nő, aki „szolgálatára volt”, illetve aki „gondoskodott róla”. Lukács pedig azt írja, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki belőle. Mária Magdolna személyét illetően más nem derül ki a Bibliából.
Többet megtudhatunk róla a Mária evangéliumának nevezett, a 100-as években született beszámolóból, amely Jézus Mária Magdolnának kinyilatkoztatott titkos tanait tartalmazza. Ez az egyetlen ismert beszámoló Jézus tanításairól, amely egy nő nevében íródott. Az ősi dokumentum hitelességében az egyház sem kételkedik, a benne foglaltak igazságtartalma és jelentőssége azonban már vita tárgyát képezi.
Az Egyesült Államokban a közelmúltban jelent meg Karen King, a Harvard Egyetem történelem professzorának Magdalai Mária evangéliuma: Jézus és az első női apostol (The Gospel of Mary of Magdala: Jesus and the First Woman Apostle) című könyve. A professzorasszony a National Geographic amerikai honlapjának úgy vélekedett, hogy Mária Magdolna és Jézus nem házasodtak össze – egyetlen ősi szöveg sem említi őket férjként és feleségként. De Mária a tanítványok közé tartozott, akinek Jézus mély teológiai összefüggéseket fedett fel. Mária evangéliuma azt sugallja, hogy Mária Magdolna jobban, mélyebben értette Jézus szavait, mint a többi apostol, és a tanokat hirdette is.
Koptul és görögül maradtak fenn részletei
Mária evangéliumának egy része kopt nyelven maradt fenn. A beszámolót az ötödik században másolták papiruszra. A kairói régiség piacon 1896-ban tűnt fel, amikor is egy német tudós vásárolta meg. Először 1955-ben hozták nyilvánosságra.
Az evangélium egy másik része a harmadik századból való, görögül íródott, és szintén Egyiptomban leltek rá. A harvardi professzorasszony becslései szerint az eredeti szöveg 125 és 175 között születhetett. Összehasonlításképpen: az Újszövetség evangéliumai az első századból származnak.
Mária evangéliuma teljes terjedelmében nem ismert, a beszámoló körülbelül fele elveszhetett. A fennmaradt szöveg Jézus tanításait a belső lelkiséghez vezető útként interpretálja. A többi evangéliummal ellentétben a test feltámadásáról nem tesz említést, a lélek feltámadását és a testtől való elválását hirdeti. Tagadja többek között Krisztus második eljövetelét. Mária evangéliumából ugyancsak hiányzik a keresztény teológiában központi szerepet játszó bűn és bűnhődés gondolatkör is.
A kereszténységre 325-ben áttérő Róma császára, Nagy Konstantin kérte fel az egyházatyákat az Újszövetségbe bekerülő dokumentumok kiválasztására. Ekkor döntöttek Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának kiválasztásáról.
Ahogy nincs utalás Jézussal való házasságára, nincs bibliai bizonyíték arra nézve sem, hogy Mária Magdolna kurtizán lett volt. Az első, aki Máriáról, mint prostituáltról beszélt, Nagy Gergely pápa volt az ötödik században. Róla szóló igehirdetéseiben Mária Magdaléna, mint „vezeklő”, egyfajta ellenpólusává lett Máriának, Jézus anyjának, az „örök szűznek”.
|